Bemutatkozás

portre

A belsőépítészet és a lakberendezés nem csupán dekorálás, sokkal inkább belső térszervezés, stílusalkotás. Fontosnak tartom, hogy kollégáimmal olyan szolgáltatást nyújtsunk Ügyfeleinknek, amely alkalmazkodik személyes igényeikhez, stílusukhoz, ízlésvilágukhoz. Hiszen Önök fognak benne élni, dolgozni.

A lakberendezői munka minden fázisát szenvedélyesen végzem, ez adja a nagy lendületemet, amire gyakran szükség is van, mert Önök – és ezért külön köszönet- elhalmoznak munkával. Erre a legnagyobb bizonyíték, hogy 4 évig honlap nélkül dolgoztam. Mára viszont annyi lett a megrendelés, hogy létre kellett hoznom egy stúdiót, ahol kollégáimmal csapatot alkotva készítjük el a terveket.



Az egyre nagyobb igény miatt számítógépes programokat használok, de színes, kézi rajzot is szívesen készítek, hiszen 10 évig festettem, mielőtt a Junior Art Centerben lakberendezői végzettséget szereztem.

Sikerünk titka az Ön boldogsága! Ezért arra törekszünk, hogy az Ön számára készített enteriőr maximálisan ki tudja szolgálni Ön és szerettei igényeit. Felmérve az Ön kívánságait, az Ön életstílusához szabjuk otthonát. Szakmai tapasztalatunkkal segítünk a trendi vagy éppen a kortalan elegancia létrehozásában. Önnel együtt valami olyat alkotunk, ami csak Önre jellemző, ami összetéveszthetetlenül Ön. Kezdhetjük?

Időpontkérő

Név: *
E-mail cím: *
Telefonszám: *
Üzenet: *
captcha
A fenti karaktereket írja be a lenti mezőbe!

Rólunk...

Oglné Czepek Mária

Andrási Zsuzsanna lakberendezőt egy kedves barátunk ajánlására kerestük meg.

Váctól 10 km-re, vidéken épülő családi házunk központi helyiségeinek berendezésében kértük a segítségét: ez a nappali-étkezőt, a könyvtárszobát, a konyhát, a fürdő-és előszobát érintette. Együttműködésünk az első perctől az utolsóig zökkenőmentes és eredményes volt.

{ BŐVEBBEN }